Sorozat: Prométheusz könyvek 12.
Ford.: Gaál László.
Jegyzetek és utószó: Bollók János.

Ovidiust elsősorban a szerelmi költészet édesszavú római költőjeként tartja számon az utókor, s ítélete igaz is, ha egykori költői sikerét, népszerűségét teszi mérlegre. Szerencsésnek azonban legfeljebb ifjúkorában mondhatták, addig, míg Augustus és környezete rá nem döbbent: a Venus istennőt szolgáló poéta mintha elhanyagolná a többi istent. S ami ennél súlyosabb vétek, nem csatlakozik az ősi római, puritán erkölcsöket és isteneket régi jogaikba visszahelyező, új kultuszokat is meghonosító princepset dicsőítők táborához. Meglehet, még az udvar szerelmi botrányaihoz is van némi köze… A gyülekező viharfelhők száműzetés árnyékát vetik előre. A költő Átváltozások (Metamorphoses) című műve mintha már „megkomolyodásnak” ígérete lenne. De hiába vállalkozik az érett férfikor küszöbén még újabb – s az udvar által remélhetőleg szívesen fogadott – feladatra, nincs bocsánat. A római naptár – amelyet csak nem sokkal azelőtt reformált Julius Caesar – alapján az ősi római ünnepeket kívánja megénekelni, okmagyarázatokat adva, színes történeteteket, új mítoszokat szőve, egyszersmind háláját is kifejezve, amiért a világot uraló Róma megüli, megünnepelheti őket. A Római naptár, a Fasti torzóban maradt: a Fekete-tenger partjára száműzött költő soha nem térhetett haza, nem alkothatta meg a második hat hónap költői-tudósi magyarázatát. Az azonban, ami ránk maradt, a római vallástörténet és mitológia felbecsülhetetlen forrása, lebilincselő olvasmány napjainkban is.