Ford., jegyz. és utószó: Adamik Tamás.

A ​meggyőzésre való törekvés, a szónoklás feltehetőleg egyidős a nyelvvel. Jelentősége a homéroszi társadalomban például vetekszik a fegyverekével. Mikor ez utóbbiak csődöt mondanak, az okos szavak veszik át szerepüket. „Lám, az acháj fiakat te legyőzöd, öreg, szavaiddal.” – olvashatjuk az Iliaszban.
A meggyőzés művészetének klasszikusa Arisztotelész, aki Rétorikáját feltehetőleg i. e. 329 és 323 között írta. A mai olvasót, aki nem feltétlen szónok kíván lenni e mű olvastán, nemcsak a meggyőzés logikai eszközeinek felsorolása, a lélektani és etikai bizonyítékok tárháza, a stílus és a beszédelrendezés kérdései kötik majd le, hanem el fogja bűvölni az erisztotelészi bölcsesség, mely minduntalan megnyilatkozik, akár jótettről és háládatlanságról esik is szó, akár arról, hogy kik előtt is szégyelljük magunkat.
1845-ben, Kis János magyarításában jelent meg nálunk először a Rétorika. A fordító panaszkodott Arisztotelész „szófösvénysége” és a magyar rétorikai terminológia hiánya miatt. Csaknem másfél évszázad múlva, ma, ugyanezzel a két nehézséggel küzdött meg Adamik Tamás – sikerrel.