E könyv a japán művészet sajátos ágát képező klasszikus műemléki kertekről szól, amelyeknek története mintegy másfél ezer évet ölel át. Az olvasó széleskörű áttekintést talál a fejlődést befolyásoló ókori és középkori kínai kertekről, a japán palotakertek, a shintō szentélyek és a buddhista meditációs kertek, a főúri sétakertek, a teaházi és az irodalmi kertek kialakulásáról. E kertek minden kínai hatás ellenére japán nemzeti jellegűek és teljesen eltérnek a nyugati kertektől. Elrendezésük nem geometrikus, és tervezőik célja kevés kivétellel nem a pompa és a hatalom demonstrálása volt, hanem inkább a kikapcsolódás, megnyugvás, meditáció elősegítése. A japánok természetszeretete képezte fő formáló erejüket. Elemeiknek külön szimbólumrendszere volt.
A szerző a keleti művészet kutatója, aki japán, kínai és koreai tanulmányútja során látogatta végig az itt látható műemlékeket, köztük a buddhista shingon irányzat szent hegyén lévő kerteket is.