Kapás István : Pszichoanalízis, ideológia, társadalom - A magyar Freud-recepció történetéhez

„Mind Marx, mind Freud a civilizáció kudarcaiból indul ki, az egyik a szegénységből, a másik a betegségből. Mindkettő úgy véli, hogy az emberi viselkedést nem a tudatosság, hanem az ösztönös szükségletek, az éhség és a szerelem határozza meg. Mindkettő olyan világról álmodik, amelyben a racionális döntés és az önrendelkezés lehetővé válik. A közöttük levő különbség elkerülhetetlen differencia. Aközött, aki az utcai tömegeket tanulmányozza és aközött, aki rendelőjében csak a beteggel vagy legfeljebb a családjával találkozik.

Marx úgy gondolja, hogy a külső és a belső világ viszonyának iránya kívülről befelé halad, Freud pedig fordítva látja. Tehát mindketten gyanakszanak egymásra. A szocialista azzal vádolja a pszichológust, hogy a fennálló status quo-t támogatja, a neurotikust adaptálni igyekszik a rendszerhez, és így kiöli belőle a forradalmárt; a pszichológus azzal vág vissza, hogy a szocialista saját hajánál akarja felemelni önmagát, hogy képtelen megérteni saját magát és azt, hogy a pénz iránti szenvedély csak egyik formája a hatalomvágynak; tehát ha egyszer forradalom útján a szocialista hatalomra kerül, akkor ugyanazokat az állapotokat fogja újratermelni.

Mindkettőnek igaza van. Ameddig a civilizáció olyan marad, amilyen most, a pszichológus csak nagyon kis számú beteget tud meggyógyítani, és amint a szocialista hatalomra jut, meg kell tanulnia, hogy uralkodjék saját belső energiái felett, és szüksége támad a pszichológusra.”
(Auden, 1983).