Brisits Frigyes (szerk.) : Prohászka

Tanulmányok
II. kiadás
A kötet Prohászka Ottokár szentéletű püspökről készült tanulmányokat, visszaemlékezéseket tartalmaz. Halálának évében, 1927-ben jelent meg. Az Előszó így ír: Részint már megjelent, részint pedig egészen új tanulmányok hódolatát viszi ez, a Szociális Misszió Társulat szándékainak és kegyeletének hűségétől kísért könyv Prohászka Ottokár halhatatlan emlékezetének. A hálás és meghatott föltekintésen kívül történelmi távlatú törekvések célját is hordozza a kötet: Prohászka Ottokár nagyságának és jelentőségének arányait és mértékét próbálja körvonalazni. Az a sokszoros és gazdag élet, az a sokfelé elosztódó és mindenütt termékenységgé átalakuló működés, mellyel Prohászka Ottokár kisugározta és elvilágította csodálatos lelkiségét, szinte természetszerűen igényli a maga számára azoknak a szempontoknak a vetítő világosságát, melyekből e tanulmányok mindegyike megszületett. Nyilvánvaló, hogy a történelem lelke nem fér bele az események közelségébe. E tanulmányokon is sokszor érzik, hogy nem az idő, hanem a kegyelet útjairól valók. De így is, az emlékezés legfinomabb és leggyengédebb szálaiból szövötten, – az események gyökerei is a lélek legfinomabb tájaiból táplálkoznak s indulnak el – a közvetlenség elevenebb és találóbb érzékenységével jelölik meg azt az utat, amelyen később, egy már történelmibbé mélyült kutatásnak Prohászka Ottokár felé már teljesebben és monumentálisabban kell elindulnia. Prohászka Ottokár lényege az ő katolikus lelke. Egész élete nem volt más, mint ennek a misztikus fényű lelkületnek a dedukciója. Ezt akarta, ezt tette. És senkinek sincs joga eme életszándékon kívül benne mást keresni és minősíteni. E tanulmányok mind ebben az igazolásban találkoznak össze. Nem Prohászka életirányának át nem láthatósága, hanem azon a gazdag összetételen, mellyel belőle ez az irány kiáradt, múlik az, hogy egy formával és egy kifejezéssel nem lehet kimeríteni. Ez magyarázza meg e tanulmányok értelmét is. De amiben e tanulmányok végső eredményben összetevődnek, az egy, sokszínű prizmán ragyogássá felbomlott élet, amelynek minden ereje és minden szépsége a vallásos lelkületnek az a katolikus egysége volt, amellyel Prohászka Ottokár átélte a XIX. század fordulójának s a XX. század első negyedének nagyszerű, de kaotikus korszakát. Bizonyos, hogy míg élt, „finomabbá és gazdagabbá” tette a magyar életet. S nehéz lenne nemmel felelni arra a kérdésre, hogy nem az-e a legnagyobb dicsősége, hogy mikor s mióta elment, azóta „a lélek lehelete reszket át a magyar tájon”.
Tulajdonosi névbélyegzéssel.