The novel tells of a young man named Dorian Gray, the subject of a painting by artist Basil Hallward. Basil is impressed by Dorian’s beauty and becomes infatuated with him, believing his beauty is re­sponsible for a new mode in his art. Dorian meets Lord Henry Wotton, and becomes enthralled by Lord Henry’s world view. Espousing a new hedo­nism, Lord Henry suggests the only things worth pursuing in life are beauty and fulfillment of the senses. Realizing that one day his beauty will fade, Dorian (whimsically) expresses a desire to sell his soul to ensure the portrait Basil has painted would age rather than himself. Dorian’s wish is fulfilled, plunging him into debauched acts. The portrait serves as a reminder of the effect each act has upon his soul, with each sin displayed as a disfig­urement of his form, or through a sign of aging. Dorian szépsége elbűvöli Basil Hall­ward-ot, aki az ifjú portréjával a tiszta naivitásnak állít művészi emléket. A színen feltűnik Lord Henry Wot­ton, aki meggyőzi a festő modelljét, hogy ifjonti szépsége a legfontosabb eré­nye. Mikor Dorian ráébred arra, hogy fiatalsága nem tart örökké, kijelenti, hogy bármit megadna, ha maga helyett festett arcképe öregedne. Ebben a fausti pillanatban kívánsága teljesül. Dorian így mindig friss és üde, ártatlan arca a csábítás pompás fegyvere. Saját szépsége elvarázsolja, nárcizmusán azonban fölül­emelkedik az arckép változása miatt elő-előtörő aggodalma. A festményről tulaj­don romló lelke néz vele farkasszemet…