Végül is milyen "rendet" akart a világ számára feltételezve - győzelmét feltételezve - a Führer Németországa berendezni, tehát miképpen festett volna a Pax Germanica? Erre a szövevényes, belső ellenmondásoktól is terhes kérdésre keres választ Pritz Pál legújabb könyve. A második világháborúban elpusztult több mint félszázmillió ember, közöttük életét vesztette öt milliónál is több német. A történeti látószög szélesedésével, az érzelmi-ideológiai összetevők elhalványosodásával a higgadtabb látásmód birtokában a történeti folyamatok reális szemrevétele világossá tette, hogy a nemzetiszocializmus törekvései igen sok vonatkozásban a német história előzményeiből sarjadtak ki. A németek mind az első mind pedig a második világháborúval az európai kontinentális hegemónia és egyben világuralmi pozíció megszerzését tűzték ki célul. Ugyanakkor Hitler számára a béke, mint tartós állapot nem is létezett, a Führer felfogásának is komoly szerepe volt abban, hogy a nemzeti-szocialista legfelső vezetésnek nem volt részletes elgondolása a konkrét területi célokról. Saját szövetségeseikre tekintettel is bölcsebb volt a hallgatás. "Csak ha már az utolsó katonai döntések megszülettek és ezáltal Németország számára létrejöttek azok a hatalmi feltételek, amelyek birtokában sem barátra, sem ellenségre nem kell tekintettel lenni, akkor lehet nyíltan a nagygermán gondolattal előlépni" - írta Ribbentrop Hitlernek 1942 szeptemberében.