- négy nap ezerkilencszáznyolcvankilencben - „Nem a dolgok összeomlása értelmében vett apokaliptikus ponton áll kultúránk, minden ízében, hanem a 89-es fordulatban a szónak az az értelme jelenik meg, miszerint az apokalipszis: a dolgok igazi arcának feltárulása. Az egyik oldalon célvesztés, a másikon a hamis célok végső lelepleződése. Nincs megoldás; heroikusan ismétlődő elemzés van. Ez az egyetlen – ironikus; heroikusan ismétlődő elemzés van. Ez az egyetlen – ironikus, szkeptikus, rezignált – életremény Chaosszal szemben, mely az Apokalipszison is túl van. A feltárulás feltárása. Ezen kívül, túl, át, nincsen semmi: a semmi van. S ezt éppen azzal mondja el, ahogyan beszélgetésük szívében a szív törvényeiről, a testvériség rejtélyeiről megfeledkező kultúránk tanácstalan, de elszánt bírálata kimondatik…” (Balassa Péter)