Bohuniczky Szefi : Otthonok és vendégek

A két világháború között izgalmas és jelentős írói pálya volt a Bohuniczky Szefié. A Nyugat nagy tekintélyű kritikusa, Schöpflin Aladár fedezte fel a jó mesélőben – aki gyermekkorától ismerős a somogyi táj, emberek, uradalmak és főúri kastélyok világában – a novellista tehetséget. A legendás szerkesztő, Osvát Ernő ébresztette fel benne az írói igényt és becsvágyat, s közölte legjobb novelláit a Nyugat-ban. Móricz Zsigmond volt legfőbb mestere és biztatója abban, hogy bátrabban vállalja önmagát és mondandóját. 1930-ban megjelent első köteteit, a Rigó és a Nők novelláit Németh László méltatta tanulmányában. A Szegény ember (1934) című regényeiről Illés Endre írt elragadottan a Budapesti Hírlap-ba és a Nyugat-ba. 1938-ban és 1942-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki. Mégis – kiadók, olvasók és kritikusok – már életében elfeledkeztek róla. 1969-ben halt meg, 77 évesen, de szépírói pályája valójában 1947-ben lezárult. Ekkor jelent meg Lázas évek című regénye, amely egyetlen értő kritikusa, Czibor János szerint „teljes egy még zavartalanabb harmóniájú mű ígéretével”. De a folytatásra nem került sor, szépprózát többé nem írt. Visszaemlékezéseit, íróportréit a Nyugat nagyjairól az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején sorra közölték az irodalmi folyóiratok. Ezeket az íróportrékat beépítette 1964 és 1967 között készült emlékiratába, melynek első része – a múlt század utolsó évtizedétől 1919 nyaráig – gyermek- és ifjúkora, majd fiatalasszony-évei világát: színtereit, „otthonait”, szereplőit, döntő eseményeit, íróvá érlelő hatásait idézi fel. A második rész íróvá válás és a művészi beérkezés esztendeit foglalja magában 1919 őszétől 1939-ig, a második világháború kitöréséig, amely Bohuniczky életében lezárta a „nagy lázak, a merész illuziók” korszakát. Ebben a részben azonban csak másodrendű szerep jut az emberi, írói- és művésztársaságok, amelyek az írónő és férje pesti és budai „otthonaiban” szerveződtek. A kör azonban szélesebbre tágul, mivel a házaspár és barátiak életének irodalmi kávéházak, kiskocsmák, klubok, szerkesztőségek és kiadók, művészetpártoló asszonyok szalonjai, Nyugat-estek és -matinék is gyakori színterei. Így bontakozik ki Bohuniczky Szefi élettörténetéből a két világháború közötti korszak irodalmi életének története. Szereplői közül élesebb megvilágításba Babits Mihály, Szabó Dezső, Schöpflin Aladár, Osvát Ernő, Móricz Zsigmond, Németh László és Pap Károly kerül, az író náluk elidőzik, róluk portrét is készít. Őket tartja a húszas-harmincas években a magyar irodalom meghatározó alakjainak, akik saját életére, pályára is komoly befolyással voltak.