kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Petri György : Összegyűjtött versek - Petri György munkái I.

  • leírás
  • további adatok
"Petri György Összegyűjtött versei olvashatók ebben a kötetben. Nem az összes: egyrészt minden bizonnyal kerülnek még elő lappangó kéziratok, másrészt az általunk ismert szövegekből sem vettünk fel mindent. Néhány verset azért hagytunk ki, mert személyes érzékenységet vagy ízlést sértenek, másokról pedig feltételeztük, hogy kidolgozatlan, nyers formájukban Petri sem szeretné őket kinyomtatva látni. Ez utóbbi szempont azonban kétségkívül ingatag. A szigorú következetesség kizárna mindent, amit a költő maga megtagadott, vagyis mindent, amit az első kötete előtt írt, sőt a későbbiek közül is mindazt, amit nem publikált, vagy nem vett fel kötetbe, vagy később kihagyott a reprezentatívnak szánt gyűjtemény, a Jelenkor Kiadónál 1996-ban megjelent Versek 1971-1995 anyagából. Vissza nem is tettünk bele semmit: kötetünk törzsanyagát ez és az utána utolsóként megjelent Amíg lehet (Magvető, 1999) adja, kiegészülve az Utolsó versekkel, vagyis azokkal, amelyekről még biztosan tudható, hogy a költő késznek tekintette (hiszen odaadta különböző lapoknak) őket - ha néhányuk megjelenését már nem is érte meg." (Szerkesztői jegyzet)
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Vers >
kiadó: Magvető, 2003.
cikkszám / ISBN: 9789631423556
kötés: kötve/papír
oldalszám: 642
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Petri György : Versei Petri György : Versei

előjegyezhető

Petri György : Sár Petri György : Sár

előjegyezhető

Petri György : A szabadság hagyománya - A magyar politikai költészet klasszikusai. Petri György : A szabadság hagyománya - A magyar politikai költészet klasszikusai.

előjegyezhető

Petri György : Összegyűjtött interjúk Petri György : Összegyűjtött interjúk 2 400 Ft
Petri György : Ami kimaradt [Vallai Péter által dedikált példány] Petri György : Ami kimaradt [Vallai Péter által dedikált példány]

előjegyezhető

Petri György : Valahol megvan - Válogatott és új versek Petri György : Valahol megvan - Válogatott és új versek

előjegyezhető

Petri György : A szabadság hagyománya - A magyar politikai költészet klasszikusai - Petri Györggyel beszélget Kisbali László és Mink András Petri György : A szabadság hagyománya - A magyar politikai költészet klasszikusai - Petri Györggyel beszélget Kisbali László és Mink András

előjegyezhető

Petri György : Magyarázatok M. számára Petri György : Magyarázatok M. számára

előjegyezhető

Petri György  : Összegyűjtött versek Petri György : Összegyűjtött versek

előjegyezhető

Petri György : Ami kimaradt [Első kiadás] Petri György : Ami kimaradt [Első kiadás] 1 800 Ft
Petri György : Versek 1971-1995 Petri György : Versek 1971-1995

előjegyezhető

Petri György : Körülírt zuhanás (1. kiad.) Petri György : Körülírt zuhanás (1. kiad.)

előjegyezhető

Petri György : Próza, dráma, vers, naplók és egyebek Petri György : Próza, dráma, vers, naplók és egyebek

előjegyezhető

Petri György : Magyarázatok M. számára Petri György : Magyarázatok M. számára

előjegyezhető

Petri György : Amíg lehet Petri György : Amíg lehet

előjegyezhető

Petri György : Válogatott versek Petri György : Válogatott versek

előjegyezhető

Petri György : Vorbei das Abwägen, vorbei die Abstufungen Petri György : Vorbei das Abwägen, vorbei die Abstufungen

előjegyezhető

Petri György : Azt hiszik Petri György : Azt hiszik

előjegyezhető

Petri György : Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére...  [Röplap formátum] Petri György : Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére... [Röplap formátum]

előjegyezhető

Petri György : Összegyűjtött versek Petri György : Összegyűjtött versek

előjegyezhető

Petri György : Valahol megvan - Válogatott és új versek Petri György : Valahol megvan - Válogatott és új versek

előjegyezhető

Petri György : Összegyűjtött műfordítások Petri György : Összegyűjtött műfordítások

előjegyezhető

Petri György : Körülírt zuhanás (1. kiad.) Petri György : Körülírt zuhanás (1. kiad.)

előjegyezhető

Petri György : Vorbei das Abwägen, vorbei die Abstufungen (Ford. által dedikált) Petri György : Vorbei das Abwägen, vorbei die Abstufungen (Ford. által dedikált) 5 000 Ft
Petri György : Valami ismeretlen Petri György : Valami ismeretlen

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár