categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Hóman Bálint : Ősemberek, ősmagyarok

  • description
  • additional information
Hóman Bálint 1951-ben halt meg a váci börtönben: utolsó, jelen munkáját kézirata és jegyzetei alapján 1985-ben jelentette meg Szendrey Tamás Atlantában. Nemcsak a történetkutatás, hanem a magyar társadalom is köszönettel tartozik azoknak, akik hazánktól távol lehetővé tették, hogy az embertelen körülmények miatt és között meghalt tudós szellemi értéke halála után éljen és hasson. Történeti érdeklődésünk forrása az ember ösztönös önismeretvágya, irányát közösségtudatunk szabja meg: családunk és népünk múltja felé fordul. Alapos önismeretre törekedve vágyunk megismerni az elődeinket, családunk őseit, népünk eredetét, nyelvét, szokásait, műveltségét, életformáit és környezetét, mai életünk minden előzményét. Ismerni kívánjuk a történelmi múltat, mert ettől reméljük emberi életünk és népi hivatásunk értelmének a megfejtését, életszemléletünk és magatartásunk magyarázatát, sőt igazolását is, a jövőbe vetett hitünk és bizalmunk megerősítését. Sorsfordító idők nehéz napjaiban a múltban keresünk vigaszt és okulást, a múltból merítünk erőt, reménységet, útmutatást.
condition:
category: Books > History > Hungarian history >
category: Books > History > Old hungarian history >
publisher: Kairosz, 2014
item number / ISBN: 9789636626808
binding: paperback
pages: 280
language: Hungarian

more from this author

Hóman Bálint : A Magyar Királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. – Draskóczy István utószavával  Hóman Bálint : A Magyar Királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. – Draskóczy István utószavával

pre-order

Hóman Bálint : Magyar sors - magyar hivatás. (Mult és jövő) Hóman Bálint : Magyar sors - magyar hivatás. (Mult és jövő)

pre-order

Hóman Bálint : Szent István Hóman Bálint : Szent István 1,200 Ft
Hóman Bálint : Szent István Hóman Bálint : Szent István

pre-order

Hóman Bálint : Történetírás és forráskritika I-II. Hóman Bálint : Történetírás és forráskritika I-II.

pre-order

Hóman Bálint : Ősemberek, ősmagyarok /Emigráns kiadás/ Hóman Bálint : Ősemberek, ősmagyarok /Emigráns kiadás/

pre-order

Hóman Bálint : A magyar hún-hagyomány és hún-monda Hóman Bálint : A magyar hún-hagyomány és hún-monda

pre-order

Hóman Bálint  : A magyar városok az Árpádok korában Hóman Bálint : A magyar városok az Árpádok korában

pre-order

Hóman Bálint : Szent István görög oklevele Hóman Bálint : Szent István görög oklevele

pre-order

Hóman Bálint : A Magyar Királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. – Draskóczy István utószavával  Hóman Bálint : A Magyar Királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. – Draskóczy István utószavával

pre-order

Hóman Bálint : A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII-XIII. századi leszármazói (Forrástanulmány). Hóman Bálint : A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII-XIII. századi leszármazói (Forrástanulmány).

pre-order

Hóman Bálint  : A történelem útja - Válogatott tanulmányok. Hóman Bálint : A történelem útja - Válogatott tanulmányok.

pre-order

Hóman Bálint : A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII-XIII. századi leszármazói (Forrástanulmány). Hóman Bálint : A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII-XIII. századi leszármazói (Forrástanulmány).

pre-order

Hóman Bálint : Szent István Hóman Bálint : Szent István

pre-order

Hóman Bálint : Magyar pénztörténet 1000 - 1325 (reprint) Hóman Bálint : Magyar pénztörténet 1000 - 1325 (reprint) 4,000 Ft
Hóman Bálint : Magyar középkor I-II. Hóman Bálint : Magyar középkor I-II.

pre-order

Hóman Bálint : Szent István Hóman Bálint : Szent István

pre-order

Hóman Bálint : A magyar hún-hagyomány és hún-monda. Hóman Bálint : A magyar hún-hagyomány és hún-monda.

pre-order

Hóman Bálint : A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése Hóman Bálint : A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése 1,400 Ft
Hóman Bálint : Szent István Hóman Bálint : Szent István 2,000 Ft
Hóman Bálint : A közoktatásügyi igazgatás ujjászervezése. (1935.) Hóman Bálint : A közoktatásügyi igazgatás ujjászervezése. (1935.) 14,000 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty