Szellemidézés: "Ezt a regényt több mint húsz évvel ezelőtt írtam – emlékezik Karinthy Ferenc a saját gyermekkorát s édesapja, Karinthy Frigyes életének utolsó esztendeit felvillantó Szellemidézés keletkezéséről. – Nagyobbrészt az ostrom idején, különféle lakásokban és pincékben hányódva: egy szuszra, szinte törlés és javítás nélkül. Talán azért siettem, mert éreztem, hogy a magam gyermekifjúságával visszavonhatatlanul elmúlt az a világ is, amelyben felnőttem: gyorsan föl akartam jegyezni, amit akkor fontosnak, érdekesnek tartottam belőle, nehogy később elfelejtsem. Újraolvasva a könyvet, főként a gátlástalansága lep meg. Hangban, stílusban, szerkezetben, s ahogy a valóságos elemeket, az immár irodalomtörténeti tényeket a képzelet játékaival elegyítettem – ma persze másképpen írnám meg mindezt, vagy tán meg sem írnám, neki sem mernék kezdeni. Azt hiszem, nincs jogom annyi év után átkozmetikázni, legföljebb itt-ott megnyesegetni, tömöríteni. Egyébként maradjon csak úgy, ahogy volt: a tündér ifjúság játszi-fájdalmas, szertelen szellemidézésének." A Szellemidézés új kiadása mellett ez a könyv Karinthy Ferenc emlékezetes „irodalmi történeteinek” a regény életanyagát kiegészítő s folytató novelláit is közreadja.