Korunk ​jellemző „betegsége” a neurózis, amelynek elkülönült betegségként való kezelése sok esetben csak felületi kezelés, „az embert dologiasítják – tárggyá fokozzák le –, vagy éppenséggel manipulálják – puszta eszközzé teszik”. Egyenesen orvosi műhiba a depresszív neurózist gyógyszeresen kezelni. A szerző az ember lelki zavarait az emberlét zavaraiból vezeti le „az ember létérzésének leglényegesebb mozzanata: az értelem keresése, aminek sikertelensége neurózishoz vezet”. A lelki betegségek kezelése tehát nem csupán orvosi eszközöket igényel, hanem „az orvosoknak szükségképp előnyben kell részesíteniük a filozófiát”. „Korunk nagy betegsége a cél nélküliség, az unalom; az értelem és a célkitűzések hiánya. A pszichiáterhez olyan páciensek fordulnak, akik kétségbe vonják életük értelmét, vagy már abban sem hisznek, hogy az életnek egyáltalán értelmet lehet találni. Ezzel összefüggésben én egzisztenciális frusztrációról szoktam beszélni. Önmagában semmi patologikusról nincs szó: ha egyáltalán neurózisról beszélhetünk, akkor egyfajta új neurózis-típussal van dolgunk, amelyet noogén neurózisnak neveztem el” – írja Viktor Frankl. A feszültséget, amely az emberben keletkezik közte és a teljesítésre váró feladat között, nem feltétlenül kell megszüntetni, ellenkezőleg, az embernek bizonyos egészséges feszültség-adagra szüksége van; ha ez nincs, kiüresedik. ; A Freud tanítványként indult szerző megjárta az individuálpszichológia iskoláját, míg saját önálló pszichoterápiáját, a logoterápiát kidolgozta. Pszichológiai munkásságát filozófiai ismeretekkel egészítette ki, maga a logoterápia abból a filozófiai koncepcióból nőtt ki, hogy az ember az egyetlen lény, aki az élet értelmére vonatkozó kérdést felteszi, illetve felteheti, és az e kérdésre adott válasz tulajdonképpen maga az ember, legalábbis ontológiai értelemben. Könyvében a rehumanizált pszichoterápia alapjait fektette le. – Szakembereknek, egyetemi hallgatóknak és a téma iránt érdeklődő olvasóknak ajánlott, nehéz olvasmány.