A szerző vizsgálódásainak fókuszában a magyar felvilágosodás és reformkor idejének évtizedei álltak, az a korszak, amelyet az újabb szakirodalom az „olvasás forradalma” néven emleget.
Ennek lényege a kiadványok számának gyors növekedése nyomán a kevés könyv elmélyült, társadalmilag szabályozott intenzív olvasásáról a sokféle könyv gyors, egyre inkább a szórakozást – vagy azt is – szolgáló és a társadalmi kontroll alól kikerülő extenzív olvasás megjelenése.

Kérdésfelvetése – hogyan, miként jött létre a polgári jellegű olvasóközönség, milyen közönségszervező tevékenység tette lehetővé az olvasók számának növekedését, az addig nem olvasó rétegek olvasóvá válását, milyen sajátosságai voltak az egyes társadalmi rétegek (főnemesség, birtokos nemesek, értelmiségiek, katolikus és protestáns papság, városi polgárság, parasztság) olvasásának és olvasmányainak – azonosak a korabeli nyugat-európai kutatásokéval. Ugyanakkor természetesen más társadalmi, politikai és kulturális közegben, a nyugatinál némileg szervetlenebbül és időben megkésve alakult ki a hazai olvasóközönség a korszakban, ráadásul úgy, hogy közben meg kellett teremteni és el kellett fogadtatni a nemzeti nyelvű irodalmat, tudományosságot is.