"Aztán fölkeltem, és meghaltam. Teljesítettem a rám kirótt napi penzumot: ádáz kézitusába keveredtem egy utcakölyökkel, titkolt szerelem lángja perzselte szívemet, bemagoltam a Ruhr-vidéket, felköszöntöttem a Maca nénit, egy tükörrendszer segítségével megnéztem a fantomos filmet a tévében, aztán fejemre húztam a takrócot, és súlyos szempilláimat lassan és végleg leeresztettem." A szerző maga "keserű és kiábrándult könyvnek" tartja a novellagyűjteményt, de kritikusai gyakran éppen a humorát emelik ki. A gyermekkori és egészen friss emlékeket, vadreális és szürreális víziókat, lendületet és megtorpanásokat váltogató, különféle novellatípusokat, mitikus struktúrákat imitáló, parodizáló és új színekkel kikeverő szövegek olyasféle hatást tesznek az olvasóra, mint egy színes, intenzív drogos utazás. "Az írás rendszerint felvesz egy szálat, valami nyomot vagy szimatot (érzületfonalat), azt nagyjából követi, közben számos, látszólag oda nem illő jelenséget és motívumot érint, végül sok leírt hurok után előrejut - valahová, néha látszólag ugyanoda. A szubjektív kamera azt is jelenti, hogy az írások nézőpontja állandóan mozog, ez hol bizonytalan, sérülékeny, hol meghitt, otthonos, hol fenyegető (leselkedő) érzést kelt attól függően, hogy mit művel épp a nézőpont szövegbeli gazdája." (Abody Rita)