Ha valaki személyes hangon életrajzi adalékokat ért, és ezt keresi a versben, azt hiheti, hogy Szabó T. Anna versei nem személyesek. Pedig a szenvedélyes jelenlét végig érezhető, és az egész, magasan ívelő kötet másról sem szól, mint személyről, azonosságról. De a költőtől valóban távol áll a vallomás. Szemérmesség ez? Talán inkább annak tudatosítása, hogy a személyiség többféle élményből tevődik össze, mint az élet megnevezhető tényei, az ember többet él át, mint meg. Ez a XX. század alapélménye, nálunk a Nyugatos-Újholdas hagyomány.

„Tesztelem a gravitációt” – írja egyik versében. Valójában minden írása finom mérlegjáték az egyensúly beállta előtt. A dolgok súlya érdekli, könnyűség és nehézkedés törvényei, természetesen nem a fizika, hanem a líra szabályai szerint. Verseinek nemcsak ritmusa van, hanem zenéje is, és ez a zeneiség különös módon iróniát hordoz.