kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Koestler, Artúr : Napfogyatkozás

  • leírás
  • további adatok
A budapesti születésű, magyar anyanyelvű, addig elsősorban újságíróként ismert Koestler Artúrt ez a regény repítette a világhír zenitjére. A Napfogyatkozás nemcsak a moszkvai kirakatperek hű ábrázolása, de a XX. század „harci regényirodalmának” egyik csúcsa is. A rendszerváltás előtti időszakban Koestler nevét főleg szitokszóként említették, műveinek legális közlését tiltották. Lukin Gábor egyetemista, Molnár Ferenc dédunokája fordította le elsőként a Napfogyatkozást. A szöveget megmutatta a Londonban élő Koestlernek, aki elolvasta, jóváhagyta és kijelentette: Lukin szövegét tekinti engedélyezett kiadásának. A nyolcvanas évek elején a kézirat csak írógéppel másolt, „szamízdat” kiadásban jelenhetett meg. Most, amikor Koestlernek szülővárosa szobrot állított, és az Operaházban életéről szóló zenedrámát mutatnak be, a magyar olvasóközönséghez is eljuthat a Darkness at Noon, azaz a Napfogyatkozás engedélyezett kiadása. A regényhez Dalos György írt előszót, amelyben felidézi az illegális kiadás körülményeit, Márton László, Koestler életrajzírója tanulmányában a Napfogyatkozás alakjainak eredetét, a regény hatásmechanizmusát, nyugat-európai és hazai fogadtatását elemzi.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Pallas Páholy - Bibó István Közéleti Társaság, 2009
cikkszám / ISBN: 9789638823977
kötés: kötve/papír
oldalszám: 229
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár