„Odesszában ​születtem 1894-ben, apám zsidó kereskedő volt. Tizenhat éves koromig tanulmányoztam a héber nyelvet, a bibliát meg a talmudot. Otthon nehéz életem volt, arra kényszerítettek, hogy reggeltől késő éjszakáig sokféle tudománnyal foglalkozzam. Az iskolában pihentem ki magam. […] Ez az iskola felejthetetlen számomra, mert monsieur Vadaune tanította a francia nyelvet. […] mint minden francia, irodalmi tehetséggel rendelkezett. Megtanított az anyanyelvére […] tizenöt éves koromtól francia nyelven írtam elbeszéléseket. […] Az iskola elvégzése után 1915-ben Pétervárra vetődtem. Rosszul ment sorom, nem volt tartózkodási engedélyem, egy pincelakásban laktam egy züllött, részeges pincérnél. Akkor, 1915-ben kezdtem jári a szerkesztőségekbe írásaimmal, de mindenünnen elkergettek, valamennyi szerkesztő rábeszélt, legyek boltossegéd, de nem hallgattam rájuk, és 1916 végén eljutottam Gorkijhoz. És íme, ennek a találkozásnak köszönhetek mindent, […] Első elbeszéléseimet Gorkij közölte, fontos dolgokra tanított meg, mikor kiderült, hogy két-három ifjúkori próbálkozásom véletlenül sikerült, hogy bámulatraméltóan rosszul írok, – Gorkij az emberek közé kültött. Hét évre -1917-től 1924-ig – emberek közé mentem. Ez idő alatt voltam katona, szolgáltam a Csekában, élelmiszerbegyűjtő osztagnál […] Csupán 1923-ban tanultam meg, hogyan fejezzem ki gondolataimat. Akkor ismét írni kezdtem”
Babel önéletrajzából