categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Rónay György : Mondd, szereted az állatokat?

  • description
  • additional information
Versek és műfordítások gyerekeknek
Szántó Piroska rajzaival
Miért ír egy költő verset az állatokról, virágokról, tájakról? Hogy a természetet megszerettesse velünk? Kétségkívül azért is. De még inkább abból a meggyőződésből, hogy műveit olvasva önmagunkat is jobban megismerjük. Rónay György a gyermekeknek oly kedves, mindig érdekes állatokat – akikről e kötetben összegyűjtött verseinek felét írta – hozzánk hasonlóan érző lényeknek tekinti. Ezért tud megértő szeretettel szólni róluk. A gyermekeknek írott, illetve felnőtteknek szánt, azonban játékos hangjával gyermekekhez is szóló csaknem valamennyi Rónay-vers és műfordítás helyet kapott e könyvben. Többek között a világirodalom legszebb állatmeséi nyomán készült átdolgozások. Egy másik ciklus a természet változásait követő hangulatokat kíséri végig, a télutótól az őszig. S hogy ne csak áttételesen kapjon hangot a humanista költő hitvallása, az emberi közösséget idéző versek ciklusa zárja a sort, Békés, boldog, közös emberi tábor címmel. Ebből egynéhány darab kéziratban maradt fenn, s most jelenik meg először nyomtatásban. Ha még élne a költő, bizonyára az ő kívánsága is az lett volna, hogy Szántó Piroska ihletetten szép, a természeti formák gazdag lehetőségeivel élő illusztrációi tegyék teljessé a könyv hatását.
condition:
category: Books > Children's books >
publisher: Móra, 1980
item number / ISBN: 0039839
binding: hardcover
pages: 97
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty