Váraljai Anna : MOKRY - Idegen világ - Mokry-Mészáros Dezső művészete

Milyen szellemi közeg tette lehetővé Mokry-Mészáros Dezső, a sokoldalú alkotó kibontakozását? Életműve valóban Csontváryhoz és Gulácsyhoz (Mondrianhoz, Kandinszkijhez) teszi hasonlíthatóvá? Alkalmatlanok-e az olyan jelzők művészetének jellemzésére, mint naiv, primitív, primitivista, spirituális? A Virág Judit Galéria pazar kiadványa Váraljai Anna tanulmányával kimerítően vizsgálja e kérdéseket, és meg is adja rájuk saját válaszait.

Az összetett alkotói pálya kibontakozása azonban csak a vadregényes életút tükrében fejthető fel. Így az egyes fejezetek bepillantást engednek Mokry gulliveri kalandjaiba. Megtudhatjuk, hogy első fontos utazása Capri szigetére vitte. Itt olyan szellemi partnerekre talált, mint a száműzött Gorkij, Anna Pavlova prímabalerina és Karl Wilhelm Diefenbach pacifista-életreformer festő. Első kiállítására is Caprin került sor, nem pedig a Művészházban, ahogy az a hivatalos életrajzokban áll. Hazatérése után Rózsa Miklós tanácsára ment Párizsba, hogy művészeti tanulmányokat folytasson. Itt egy kiöregedett tengeri csempésznél szállt meg szenegáli diákokkal, akik megismertették az afrikai zenével, így nem csak a születőben lévő kubizmusba nyert betekintést. Ezt európai túra követte Sevilla, Córdoba, Ostende, Brüsszel és London érintésével – kevésbé az aktuális művészeti irányzatok, sokkal inkább a prehisztorikus emlékek nyomában. További kontinentális barangolások után Julius Eckkel Ceylonra utazott rovarokat gyűjteni, ám felfedezéseit egy idő után magányosan folytatta. „Növényekkel táplálkozott, és fatörzshöz kötözve aludt, így védte magát a gyilkos kígyóktól” – írja Váraljai. Későbbi utazásainak természettudományos motivációi az I. világháború után a teozófiai nézetek iránti elkötelezettségével egészültek ki. Bolyongásairól olvasván új megvilágításba kerülnek archaizáló kerámiafigurái éppúgy, mint a festményein felbukkanó koponyák, istenszemek, Buddhák, pálmafás sivatagok, harasztokkal benőtt, ősi mezők.

A kötet Mokry-Mészáros Dezső kanonizálásának egy lépcsőfokaként pozicionálja magát, joggal. Kétségtelen, hogy a művész – aki az 1931-es Nemzeti Szalon Tavaszi tárlatán 9 képpel szerepelhetett, mégis teljes elfeledettségben élte utolsó napjait – olyan életművet hagyott ránk, amely méltó a kimerítő feltérképezésre.