kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Surányi Dezső : Mítosztól a valóságig - A magyar nép természetismeretének fejlődésvázlata

  • leírás
  • további adatok
Amióta krónikáinkat elhagyva a nyelvészetre épült őstörténetünk, az első rokontudomány, amit maga mellé vett, a növénytan volt. Abból indultak ugyanis el, hogy amink volt, arra szavunk is volt. Nem kell tehát mást tenni, mint megfigyelni a finnugor nyelvekben, mely növényeknek van közös neve, aztán pedig megkeresni Oroszország térképén azt a területet, amelynek a növénytakarója megfelel a nyelvi hagyatéknak s megvan az őshaza.
Nyelvünk ősi, közös szókészletében a lombos erdők néhány fája mellé a cirbolyafenyőre vonatkozó kifejezés is társult, világos tehát - gondolták -, hogy őshazánk is olyan vidéken terült el, amelyen e két erdőfajta találkozik. Így került a sor a Káma mentére, mert ott az Ural-hegység átnyúlik a cirbolyafenyő területére és találkozik a közép-európai lomboserdőkkel.
Mindez ideálisnak látszó együttműködést hozott létre az őshazakutatás és a növénytan között. Ámde de lassan kiderültek a módszer buktatói is: a keresett terület sok ezer évvel ezelőtti, a növénytakaró pedig napjainkbeli! Ki kellett tehát tágítani a módszert az őskor növénytakarója felé, azaz a virágpor kutatás felé, amely a régi idők növénytakarójáról árulkodik. Kiderült, hogy még csak jó néhány ezer évvel ezelőtt, nem volt a két erdőfajta érintkezésben. Máshol kellett tehát az őshazát keresni, amellett persze az is felmerült, hogy a magyar népnek nem is egy őshazája volt, hanem (pl. a hét törzsnek) annyi, amennyi törzsből-népből ötvöződött. Így vált úgyszólván egész Eurázsia őshomokká, népei pedig rokonukká.

Tartalom

Előszó helyett 7
Az ősi magyar hitvilág növényei 9
Az égig érő fa botanikai értelmezése 21
Ember - változó környezetben 31
A kert dicsérete 47
Egy kis gyümölcs-történelem 65
Vallatóra fogott gyümölcsmagvak 65
Boszorkány gyümölcsök 70
Kertészkedés Szent István idején 77
A gyümölcs a magyar költészetben és népművészetben 83
A magyar népköltészet gyümölcsei 83
"Költői" gyümölcseink 88
Gyümölcs a magyar népművészetben 92
Életforma vagy kényszerűség? 97
A szőlőskertek jellemzése 100
Gazdálkodási rend a szőlőskertben 105
A megmaradása dilemmája 111
Virágok, virágénekek és a virágnyelv 115
Petőfi természetképe 131
A növényvilág Petőfi műveiben 132
Az állatok birodalma 141
Természeti jelenségek, geológiai ismeretek 151
Ajánlott irodalom 163
állapot:
kategória: Könyv > Néprajz >
kategória: Könyv > Vallás > Mitológia >
kategória: Könyv > Irodalomtörténet >
kategória: Könyv > Történelem > Magyar őstörténet >
kiadó: Szerző, 1993
cikkszám / ISBN: 0055699
kötés: fűzve
oldalszám: 165, [1]
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár