Gyergyai Albert írja a Midas királyról utószavában: Egy hetvenöt éves regény - a magyar századvég nagy regénye - , melynek első változata száznegyvennégy folytatásban jelent meg, számíthat-e a mai olvasó, a mai gyorsolvasó érdeklődésére? Ez a regény legalább három rétegből formálódott: két házasság történetéből, amelyek közül az első a szerelmen és a szegénységen épült, rövid volt, szép s a halált is túlélte, a másik meg a közönyön, a szánalmon és a nagylelkűségen, s minden külső fénye ellenére öngyilkossággal végződött; a másik réteg a fejlődő, a sihederkorát élő magyar főváros környezetképe, egy akkor még külvárosi bérház s egy kőbányai rajztanár szemszögéből; s a harmadik a kiegyezés és a millennium közt élő művész változatos, hol hányódó, hol káprázatos pályaképe, a divat, a szerencse, a közönség és a koráramok százféle igénye, szeszélye és szükséglete tükrében. Legalábbis ennyi a könyv látható, kézzelfogható témaköre, a képzelet, a megfigyelés és az önéletrajz hármas forrásából. Viszont ki tudja, mi mindent akart, mi mindent tervezhetett még Ambrus, mi mindent óhajtott még gyömöszölni ebbe az első regényébe, ebbe a kivételes nagy műbe, amely arra volt hivatva, hogy végleg megalapozza az író helyét a magyar és - ki tudja? - az európai regényirodalomban, hogy fölébe kerüljön az akkori újságírói s kávéházi tárcairodalomnak, s hogy mintául szolgáljon nem is egy, hanem több nemzedéknek az igazi, a modern regény magyar változatának megteremtéséhez, azéhoz, amely már korántsem könnyű keretbe fogott anekdotagyűjtemény, nem is mesterségesen felduzzasztott novella, nem különös figurák ugyancsak különös kalandsora, nem is henyén odavetett vidéki vagy városi vázlatfüzér, hanem a nagy angol, orosz s főképp francia regényremeklések mindenképpen egyenrangú s amellett ízig-vérig magyar társa, a régi nagy epikának törvényes és méltó utóda, a mi mai éltünknek hű és gazdag tükörképe!" Ez a regény, melyet sokan neveznek joggal Ambrus Zoltán élete főművének, még esetleges befejeztlenségével is izgalmas olvasmány.