„A vers élet és művészet súlypontján valósul meg. Ezt a ,súlypontot' azonban lehetetlenség megfogalmazni. Ha a vers szikárabb, mint amennyit anyaga megkövetel, akkor már nem is vers, talán csak köznapi közlés. Ha a vers agyondolgozott, agyoncicomázott, akkor túlzottan elrugaszkodik az élettől, attól, ami valójában lételeme. Ki tudná azonban megmondani, hol a határ?
Helyettem senki sem írhat verset!
A költészet lényegében több is, mint az élet - túlmutat a lehetséges világon. Másrészt, az élet lehet szabad, a költészet nem! Az élet levedli megkötöttségeit, törvényeit - és ezáltal válik szabaddá. A költészet is igyekszik megszabadulni béklyóitól, de csak újabb megkötöttségek vállalása árán éri ezt el.
Nem a költészetet: az életet kell felszabadítani!
A költő teremt, újat hoz létre, olyat alkot, ami eladdig nem létezett: megalkotja a művet. A költő azonban sohasem az élet tényeit megkerülve alkot. A versnyelven mindig rajta van a költő kéznyoma, a jó versekről nem hiányozhat ez a sajátos kézírás.
A költészet a halál tetemrehívása. A megszűnés ellenében születik, s ezzel a szándékkal máris megkísérti az örökkévalóságot. A vers univerzálisabb, mint az ember. Az ember a mű által érintkezik a mindenséggel.
A költészet nem lóverseny, bár futás - vesszőfutás."