Szabados Árpád : Metszés és nyomtatás

Sorozat: Műhelytitkok
Grafika I.

A ​kifejezés vágya nagyon erős mindannyiunkban. Szeretnénk világgá kiáltani örömunket, szomorúságunkat. Még a titok sem igazán titok, ha nem tud róla legalább egy jó barátunk vagy ismerősünk. Olyan erős az emberben a közlési vágy, hogy évszázadokon át a legszigorúbb halálbüntetések ellenére is kiszivárogtak a titkok. Mindegy, hogy milyen módon, táncra perdülve vagy szavakban, rajzolva, énekelve vagy mimikával fejezzük ki magunkat, vallunk magunkról. „Jaj, de megkönnyebbültem!” – sóhajtjuk, ha elmondhatunk valamit, amit régen magunkban hordunk, de sokszor még az is megkönnyebbülést jelent, ha nem közöljük másokkal, csupán „kiöntjük” magunkból, valamire vagy valamibe, leírjuk egy papírra, vagy a strand homokjába rajzoljuk. A kifejezés jóleső érzése azonban akkor igazán teljes, ha közlendőnk másokból is hasonló élményeket, gondolatokat vált ki. Mindenkiben él olyan közlendő, amit szavakban egyáltalán nem vagy nehézkesen tudna kifejezni. Ilyenkor nyúlunk a ceruzához, ecsethez. Igaz, sokszor csak azért, hogy rögzítsük egy táj hangulatát, lerajzoljuk, amit szeretnénk, amire vágyunk. A kép, amit készítünk, nem biztos, hogy művészi értékű, mégis értékes lehet mások vagy a magunk számára. Tévedés azt hinni, hogy csak az írónak szabad írni, csak a színész mondhat verset, csak a festő festhet… Az alkotás örömét mindenki átéli. Mindegy, milyen szinten. Ez akkor lehetséges, ha hiszünk érzelmeink, gondolataink eredetiségében, és hiszünk abban, hogy másokban, ha kimondatlanul is, hasonló érzelmek, gondolatok ébrednek. Könyvünk a grafika nyelvezetének elsajátításához szeretne segítséget nyújtani azok számára, akik kedvet éreznek a metszéshez és nyomtatáshoz, vagy érdeklődnek a képzőművészet műhelytitkai iránt. Olyan gyakorlati, technikai tanácsokat tartalmaz, amelyek birtokában az olvasó aktív művelőjévé is válhat a linómetszésnek, fametszésnek, monotípiának…, nem feledkezve meg a nyomtatás játékos lehetőségeiről sem. A fehér papírlapon rajta marad az ujjunk nyoma, a padlón a cipőtalp nyoma, a terítőn a vizespohár nyoma… Megszámlálhatatlan nyomot hagyunk magunk után, akarva-akaratlan. Ennek a könyvnek a betűi is nyomok, éppen olyanok, mint a lábnyom vagy az ujjlenyomat, csak betűformájuk van. Az újságok, könyvek, pecsétek milliói sokszorosítással készülnek.