Ford.: Romhányi Török Gábor.

A regény a század emberének egyik alapvető élményét elemzi hasonlíthatatlan művészettel: a várakozást, a céltalan vándorlást mint lelkiállapotot, mint sorsot. Az emberlény nyomorúságának egyszerre valóságossága és groteszk jelképe a törekvés, ahogy Mercier és Camier azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy ők még emberek, vagy legalábbis annak tetszenek. Létük formátlanná vált, bennük, körülöttük minden elemére bomlott, hiába a vándorlás, a határozott körvonal nélküli tengődésből nem tudnak kiszabadulni. Hiába utaznak, célba nem érnek, csak időlegesen helyet változtatnak, hogy visszajussanak oda, ahonnan elindultak. Beckett műve megrázó figyelmeztetés, a legmélyebb, a legtágabb értelmű, amit író a század emberéhez intézett, figyelmeztetve a látszatlét mögött rejlő iszonyatos valóságra.