A mai Spanyolország nagy eretnek írójának könyve egy koszorús vagabund és akadémikus képromboló merész, kihívó írása. A Méhkas (1951) a negyvenes éveknek, a második világháború Madridjának kaleidoszkópszerű, nyomasztó képe, csípős humorú és költői erejű bírálat jegyében fogant, hiteles híradás egy mesterségesen elzárt világról, amelyről akkor, az emberiség nagy kataklizmájában megfeledkeztünk.
Cela könyvében, mint csaknem minden írásában, többnyire az élet kitagadottjai ténferegnek, elesettségükben is festői alakok, a spanyol cifranyomorúság cinikus haszonélvezői és szánandó kárvallottjai.
Ez a regény azt az intellektuális és művészi magasfeszültséget árasztja, amely a legnagyobb modernek sajátsága; világában groteszk szeszély, szavaiban ideges irónia villódzik, feszes, kemény stílusának García Lorcára emlékeztető lidérces képszerűsége Celát a világirodalom legkiválóbb élő prózaíróinak sorába emeli.