"Manapság feltehetően Márk-evangéliuma az az újszövetségi irat, amely a leggazdagabb exegetikai irodalommal rendelkezik. Ez azért örvendetes dolog, mert évszázadokon keresztül ezt az evangéliumot vették a legkevésbé figyelembe. Miután a legősibb evangéliumi iratnak ismerték fel, és az ezzel a felismeréssel összekapcsolódó lehetőségek is tudatossá váltak, egyre jobban magára vonta a kutatók érdeklődését. Ebben a helyzetben a Márk-evangélium új magyarázatának, amely ráadásul ökumenikus kommentárként jelenik meg, főként három szempontot kell figyelembe vennie. Mindenekelőtt tájékoztatnia kell az olvasót az új kutatási eredményekről. Ezért e műben nagyon gazdag - jóllehet nem hiánytalan - a szinte áttekinthetetlen irodalom, amelyet nem csupán idézünk, mert a fontos véleménykülönbségeket megnevezve ezeket mindenkor meg is tárgyaljuk. Másodszor - és ez a fő feladat - a kommentárnak segítséget kell nyújtania a szöveg keletkezésének, különféle vonatkozásainak és mondanivalóinak megértésében. Az ehhez a munkához alkalmazandó módszerről Peter Stuhlmacher[1] alapos leírást adott. A kommentár szerzője egyébként szkeptikusan tekint a meglehetősen elterjedt, egyoldalú szerkesztéstörténeti magyarázatra, és ezzel szemben a szerkesztéskritika segítségével akarja feltárni az evangélisták teológiai elgondolásait. A harmadik - feltehetően új - szempont a szöveg hatástörténetének figyelembevétele (vö. a mű végén található Távlatokkal). Ez kockázatokkal járó kísérletként megpróbálja a kommentár ökumenikus beállítását, amit természetesen nem tehetünk meg valamennyi perikopa esetében. A perikopák bemutatásánál az olvasó minden esetben elemzést és magyarázatot talál, amely nem versről versre haladva történik, hanem egységenként, emellett történeti értékelést (abban az esetben, ha ez nem került bele az elemzésbe, illetve a magyarázatba), majd ismételten az evangélista szándékára utaló összefoglalást, és végül esetenként a hatástörténet ismertetését." - Joachim Gnilka