avagy Konrád a Csendes-óceánhoz lovagol.

Erich Kästner híres ifjúsági regényének immár nyolcadik kiadása jelent meg a Holnap Kiadónál. Kedvcsinálóként álljon itt néhány sor a regényből: Ekkor valaki megrántotta a kabátját. Mindketten hátrafordultak, hát, uramfia, nagy fekete ló állt előttük, és udvariasan ezt kérdezte: - Kérem, nincs önnél véletlenül egy darab cukor? Konrád és a bácsi a fejét rázta. - Bocsánatot kérek az alkalmatlankodásért - mondta a nagy fekete ló, megemelte szalmakalapját, és menni készült. Ringelhuth bácsi a zsebébe nyúlt, és megkérdezte: - Megkínálhatom cigarettával? - Köszönöm, nem kérek - mondta a ló szomorúan -, nem dohányzom. Szertartásosan meghajolt, elkocogott az Albert tér irányába, megállt egy csemegebolt előtt, és kilógatta a nyelvét. - Meg kellett volna hívnunk ebédre ezt a gebét - jegyezte meg a bácsi. - Bizonyosan éhes. - Aztán odasandított unokaöccsére, és így szólt: - Konrád, hol jár az eszed? Hiszen ide se figyelsz! - Jaj, bácsi, a Csendes-óceánról kell dolgozatot írnom. - A Csendes-óceánról? Hát ez kínos. - Rettenetes - mondta Konrád. - Akik jól tudunk számolni, mind a Csendes-óceánt kaptuk fel. Mivelhogy, azt mondja, nincs fantáziánk. A többieknek azt kell leírniuk, hogyan épül egy négyemeletes ház. Ez persze gyerekjáték a Csendes-óceánhoz képest. De hát így jár az, aki jól tud számolni! - Neked ugyan nincs fantáziád, édes öcsém - jelentette ki Ringelhuth bácsi -, viszont én vagyok a nagybácsid, és ez is valami. Olyan Csendes-óceánt kanyarítunk a tanár úrnak, hogy szeme-szája eláll. Aztán egyik lábával lelépett az úttestre, másikkal fennmaradt a gyalogjárón, és így sántikált az unokaöccse mellett. Konrád is csak ember volt: elnevette magát. A sántikáló bácsi üdvözölt egy járókelőt, s mikor az illető odébbállott, megjegyezte: - Ördög vigye, a végrehajtó volt! A fiú úgy nevetett, mintha csiklandoznák. Alig érkeztek meg a bácsi lakására, azon nyomban asztalhoz ültek. Ma vagdalt szalonnás lepény volt ebédre, utána pedig hússaláta málnaszörppel. - A régi spártaiak még a vérlevest is szemrebbenés nélkül ették - jegyezte meg a bácsi. - Hogy ízlik, fiatal barátom? - Förtelmesen jól - felelte Konrád. - Hja, az ember eddze magát - mondta rá a bácsi. - Katonakorunkban metéltet kaptunk heringgel, diákkorunkban pedig szacharinos rizst. Ki tudja, mi vár rátok is, mire felnőttök. Ezért hát egyél csak, fiacskám, míg kérges nem lesz a gyomrod! Egyúttal még egy kanál málnaszörpöt loccsantott a hússalátára.