A monográfia a magyar nyugati határőrvidék korai történetének és történeti-földrajzi múltjának a felvázolására vállalkozik. A mű két részre oszlik. Az első a frank-avar háború végétől István királyig, a második István királytól a tatárjárásig mondja el a terület történetét. Az első rész első fele a honfoglalás előtti időket vetíti az olvasó elé. Kitér a terület hegy- és vízrajzára, számba veszi egykori településeit, majd az avar, a szláv, a frank és a bajor népességgel ismertet meg bennünket. A rész a végvidék IX. századi történetével zárul. Az első rész második fele a honfoglalástól, illetve a Dunántúl elfoglalásától (900) az István király uralkodásáig terjedő időszakot fogja át. Részletesen foglalkozik az itt talált régi s az újonnan szervezett településekkel, felvetve a kontinuitás kérdését. Ennek során vitába száll Fritz Zimmermann osztrák történész abbeli felfogásával, hogy a területen a IX-X. században mintegy 300 bajor-frank település létezett volna. A területi kérdések után a mű a népesség problematikáját tárgyalja. Ezen belül a törzsek és a nemzetségek szerepét, ismerteti a csatlakozott népeket (törzstöredék), a hadra kelt seregek őrségeit (vasőrség, sóőrség), a törzsfői és a nemzetségfői kísérleteket, nem feledkezve meg a terület lakóinak antropológiai sajátosságairól sem. Mindezek után áttekinti a X. századi történet két alapvetően különböző korszakát, a Dunántúl elfoglalásától az augsburgi csatáig (955), illetve az augsburgi csatától István király trónralépéséig (kalandozások, gyepűrendszer, határvármegyék, egyházi szervezet). A mű második része István király korától a tatárjárásig tárja elénk az ősi határőrvidék történetét annak a legnagyobb kiterjedésétől a terület nagymérvű összezsugorodásáig. Foglalkozik a határőrvidék megszerzésével, a határispánságok létrehívásával és különösen a Taksony, majd a Géza által szervezett itteni megyék területi és népességi kérdéseivel. Összesen tizenkét megye (Pozsony, Komárom, Nyitra, Trencsény, Moson, Győr, Sopron, Locsmánd, Vasvár, Karakó, Zala, Veszprém) korabeli történeti-földrajzi képét vetíti elénk. Természetszerűen szó esik e részben a nyugati végvidék egyházszervezéséről, püspökségek, káptalanok, főesperességek, plébániák alapításáról és a szerzetesrendek (bencések, ciszterciták, premontreiek, ágostonrendiek, Templomosok és Johanniták) térnyeréséről. A szóba forgó rész kiterjedten tárgyalja a végvidék társadalmi életét, ezen belül a genealógia és a heraldika tanúságainak figyelembevételével ismerteti a terület legfontosabb családjait és nemzetségeit. A kötetet a felhasznált források gazdag jegyzéke zárja, amely ösztönözheti és egyben segítheti is a területre vonatkozó további kutatásokat.