Az 1904-es kiadások alapján fordította és jegyzetekkel ellátta Kabdebó Tamás.

Vessünk egy pillantást Magyarországra a világtérképen. Szép és kies országot fogunk látni, amit tettre kész, bátor és okos emberek népesítenek be. Csak hatvan esztendővel ezelőtt még elnyomott, leigázott nép volt a magyar, csakúgy, mint most Írország. Ma azonban szabad és virágzó nemzetként Európa vezető államai közé küzdötte fel magát, egy nem is túlságosan hosszú emberöltő leforgása alatt. Az osztrák sas csak kevéssel ezelőtt magyar vérben fürdött és győzedelmesen szárnyalt a leigázott ország felett. Írország a nagy éhínség végén - amit mesterséges eszközökkel robbantottak ki-, nem volt olyan reménytelenül elesett állapotban, mint Magyarország 1849-ben, megközelítően ugyanabban az időpontban. Írország Aughrim utáni helyzete közelebbi párhuzamként kínálkozik. Ezért ha most Írországból kitekintünk, Magyarország ugyanolyan szabad, virágzó, erős és nagyhírű nemzetnek tűnik, mint maga Ausztria, ami hetven évvel ezelőtt kitörölte Magyarország nevét a térképről. Akármilyen hitetlenkedve is dörgöljük a szemünket, még az is eszünkbe kell hogy jusson; Magyarország soha nem küldött magának képviselő pártot Bécsbe azért, hogy a "parlament padlóján küzdjön a hazai jogokért". A magyarok egyetlen egyszer sem ismerték el Ausztria jogát országuk kormányzásához, és soha nem színlelték, hogy hűek ahhoz a hatalomhoz, amely megbéklyózta őket. Ellenkezőleg, kitartó küzdelemmel térdre kényszerítették Ausztriát és kicsavarták kezéből a szabad alkotmányt, bármilyen vonakodva is adta. Ez az alkotmány tette lehetővé, hogy a mai virágzó Magyarország létrejöhessen.