Pál János - Várady Jenő : Magyar lótenyésztés 1945-1980

A két évszám és a közöttük levő három és fél évtized több mint egy időszak meghatározója... 1945 a sorsforduló éve az 1000 éves ország dicsőséget és szenvedést egyaránt átélt népének történetében. Mindenben - tehát nem utolsósorban - a magyar föld adottságain és a magyar nép ősi hagyományain alapuló, tehetséggel űzött foglalkozásban, a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben is. A II. világháború előtti negyedszázad korántsem volt maradéktalanul termékeny korszak. A bizonytalan termelési politika nem találta meg az állattenyésztés jövőjének - legkevésbé a lótenyésztésnek - perspektivikus útját. Sokan voltak, akik a századforduló körüli idők lótenyésztési ábrándjait kergették. Számításon kívül hagyták az egyre nagyobb tért hódító gépesítést. Későn ismerték fel, hogy a lótenyésztés jövőjét nem a mennyiség, hanem egyedül a minőség biztosítja. Mire eljutottak a felismeréshez, hadiúttá vált az ország - és sok minden mással együtt lóállományunk túlnyomó többsége is elpusztult. A romokon kellett új életet teremteni! Nyugodt öntudattal, büszkén állapíthatjuk meg: az újjáépítésben a magyar lótenyésztés az elsők között talált magára! Jó szándékú, hazájukat szerető régi és új szakemberek állnak sorompóba: menteni, ami még menthető. Az állattenyésztési kultúra fejlődésének minden vívmányát felhasználtuk három és fél évtizedes munkánk során. Szocialista termelési rendünk szabályait törvénynek tekintettük. A felszabadulásunk óta eltelt három és fél évtized még nem történelmi távlat! Korszak - útkereséssel, küzdelemmel, becsületes munkával... Mikor a végzett munkát olvasóink elé tárjuk, nem sorolunk fel neveket, mert nehéz lenne az igazságos rangsorolás. Tömören megállapíthatjuk: mindenki megtette a magáét, igyekezett teljesíteni a reá hárult feladatot. Méltatás, érdemek osztályozása helyett beszéljen az eredmény - beszéljenek a valóságot tükröző képek.