A Mág­lyá­nak, Dra­go­mán György most meg­je­lent har­ma­dik re­gé­nyé­nek – ugyan­úgy, mint a két ko­ráb­bi­nak, A pusz­tí­tás köny­vé­nek és a pá­rat­lan nem­zet­kö­zi si­kert ara­tó má­so­dik­nak, A fe­hér ki­rály­nak – lé­te­zik egy meg­ej­tő­en ké­zen­fek­vő ol­va­sa­ta. Ez az ol­va­sat na­i­van jó­hi­sze­mű.
Be­éri av­val az ér­tel­me­zé­si se­géd­let­tel, amely a fül­szö­ve­gek­ből és a könyv­bo­rí­tó­kon ol­vas­ha­tó is­mer­te­té­sek­ből ki­de­rül az író éle­té­nek fo­lyá­sá­ról, il­let­ve köny­vei té­má­já­ról és köz­len­dő­i­ről, s en­nek se­gít­sé­gé­vel ké­nyel­me­sen és meg­nyug­ta­tó­an el­he­lye­zi a szer­zőt és mű­vét bi­zo­nyos szte­re­o­tip ál­ta­lá­nos­sá­gok ka­te­gó­ri­á­i­ban. Dra­go­mán György ezek sze­rint „er­dé­lyi szü­le­té­sű ma­gyar író”, aki „gyer­mek­ko­rát a Ceau­ses­cu-diktatúrában töl­töt­te el, mi­e­lőtt át­te­le­pült Ma­gyar­or­szág­ra”, s re­gé­nye­i­ben is „en­nek az idő­szak­nak a vi­lá­gá­val fog­lal­ko­zik”, el­ső re­gé­nyé­ben „a dik­ta­tú­ra me­cha­niz­mu­sát lep­lez­te le”, a má­so­dik­ban pe­dig „a ma­ga ro­má­ni­ai gyer­mek­ko­rá­nak az él­mé­nye­it-em­lé­ke­it” be­szé­li el.

A Máglya főhöse, Em­ma szá­má­ra a múlt vissza­szer­zé­sé­nek és ön­is­me­re­te meg­szer­zé­sé­nek a kín­ke­ser­ves, ve­sze­del­mes és a szó leg­szo­ro­sabb ér­tel­mé­ben vé­res tör­té­ne­te kez­dő­dik el.
Ami en­nek az út­nak a so­rán tör­té­nik Em­má­val és Em­ma kö­rül, ha­ma­ro­san szét­fe­szí­ti a köz­na­pi va­­ló­szí­nű­sé­gek ke­re­te­it. Töb­bé már nem csu­pán az egyé­ni csa­lá­di múlt­tal, a sze­mé­lyes em­lé­ke­zet­tel van dol­ga Em­má­nak és tör­té­ne­té­nek, a Mág­lya vi­lá­gá­ban vá­rat­la­nul va­ló­szí­nűt­len mély­sé­gek nyíl­nak, va­la­mi­fé­le túl­ol­dal­ra, a mi­ti­kus és archetipikus ta­pasz­ta­lat kö­ré­be, a kol­lek­tív tu­dat­ta­lan em­lék-te­ré­be, egy primordiális szim­bó­lum-vi­lág­ba lé­pünk át. Mi­köz­ben rej­tel­mes és sej­tel­mes mó­don ugyan, de az in­nen­sőol­dalt sem hagy­juk el, a köz­na­pi vi­lág köz­na­pi­an szi­lárd kör­vo­na­lai, a rá­ci­ó­val össz­hang­zó vi­szony­la­tai sem enyész­nek el, leg­alább­is nem tel­je­sen – Dra­go­mán írói bra­vúr­ja, hogy ké­pes el­hi­tet­ni ol­va­só­já­val: olyan vi­lág a Mág­lya vi­lá­ga, ahol a va­rázs­lat ha­tal­ma és a té­nyek ma­kacs moz­dít­ha­tat­lan­sá­ga meg­fér egy­más mel­lett, ahol ugyan­az a má­gia és a re­a­liz­mus.