„Diktátor leszek” – jelentette ki Karajan, amikor kinevezték a Salzburgi Ünnepi Játékok igazgatójává. Az is lett, aminthogy Lebrecht könyvének hősei Mahlertól Barenboimig is szemlátomást egész életükben erre törekedtek.

„A zenekar vezénylése mint állandó elfoglaltság a XX. század – nem művészi, hanem szociológiai – találmánya”, vallja Daniel Barenboim, a szakma kiváló művelője. Innen már csak egy lépés, hogy a látható zenekarvezetőből – az üzleti világ hatására, a tömegkommunikáció beköszöntével – hős legyen. Nem tömeghős, hanem az elit ideálja – folytatja Norman Lebrecht, a világhírű angol zenei közíró, többek között a nemzetközi zeneéletben nagy vihart kavaró könyv, a tavalyi könyvhéten magyarul is megjelent Művészek és menedzserek szerzője. A maestromítoszban a közönségigény, a média, a reklám és természetesen a kedvező körülményeket okosan felhasználó nagy zenei személyiségek (és üzletemberek) közös törekvése testesül meg. Mindez egy történelmi folyamat eredménye, amelynek végén, utolsó stációként ott van az, amit Lebrecht a Művészek és menedzserek-ben a komolyzene coca-colasításának nevez. Amelyből már hiányoznak a valóban nagy – és nagy zenekarokat nevelő – karmester-egyéniségek.

A könyv lenyűgöző, letehetetlen olvasmány. Pompás történeti áttekintés, jobbnál jobb portrékkal, pszichológiai, szociológiai, muzikológiai elemzésekkel. Lebrecht, aki volt tévéproducer is, kívülről-belülrő ismeri a tárgyalt világot. S ráadásul briliánsan ír, egyszerűen, közvetlenül, mégis szuggesztíven.