A kötetet illusztrálta Dolnik Miklós.

Okosabban kellene bánni az embereknek a természettel. Úgy, hogy minden élőlény meglelje benne a maga nyugalmas élőhelyét.
- Nagy, nyugodt erdő kellene? - kérdezte a fiam.
- Az is.
Estefelé egy rajzot tett elém. Kesze-kusza vonalak hálózták be a papírt, a rajz alján valami fűrésszerű, bökős képződmény, a tetején pöttyök, foltok, köröcskék, oválisok.
- Ez a Nagy Nyugalmas Erdő. Ezt most éjszakára itt hagyjuk, és amelyik állatnak nincs nagy nyugalmas erdeje, az a sötétben ideköltözik.

Másnap reggel, rögtön ébredés után, nagy óvatosan megközelítettük a rajzot. A Nagy Nyugalmas Erdőben, egy öreg fán, tényleg ott ült a rétisas. Az elefánt is eljött. Ez meg fürj, sólymok, orrszarvú, még erszényes farkas is van. Boldogan néztük a vidám állatseregletet, s ők is boldogan néztek vissza ránk. Megmenekültek. Rátaláltak a Nagy Nyugalmas Erdőre.