A szerzõ a finnugor zenét kutató munkája során az északi finn Lappföldön, Nunnanen faluban réntenyésztõ lapp gazdáktól és pásztorlegényektõl közel 300 jojkát (népdalt) gyûjtött magnetofonnal. Énekmondói közül hárman 140 olyan dallamot dúdoltak el, amelyek dús és rendszert mutató ornamentikájukkal eddig ismeretlen, régi énekes-kultúráról tanúskodnak. A kutatás kiderítette, hogy ez az éneklési mód sámánhagyomány, amely teljesen különbözik az európai éneklés módjától. A sámán dünnyögõ éneklése a természet különleges hangjainak utánzásával a bennük lakozó szellemekhez akar szólni. Ez a dobbal kísért, tánccal egybekötött éneklési mód az idõk folyamán folklorizálódott. A hajdani vallásos szövegek a 17. századi evangélikus hittérítés üldözõ és büntetõ tevékenysége miatt elhallgattak, és az eltelt három évszázad alatt el is felejtõdtek. A mai lappok az istenek és szellemek nevei helyett jojkáikban ismerõsök, híres réngazdák vagy lányok, asszonyok nevét említik, és a régi sámánok módján sok értelmetlen szótag közé rejtve jellemzik õket. A szerzõ e kétnyelvû mûvében a jojkák funkcióját elemzi, és az ornamentális, dünnyögõ sámánéneklés különleges zenei eszköztárát kottaképpel ábrázolja. Ez a monográfia az európai zene őstörténeti kutatásában régen hiányzó tanulmány, mert a lapp sámánéneklés módjának megfejtésével együtt az ó-európai ember zenekultúráját varázsolja elénk. A könyv kétnyelvû: angol és magyar.