Lakner László (1936-) 1974 óta Németországban él. Itthon 1969-ben volt először egyéni tárlata a Dorottya utcában: az akkori, méreteit tekintve inkább kamarakiállítást éppúgy Néray Katalin rendezte, mint a mostani, a közönség és szakma számára mindenképpen revelatív, összegző tárlatot. Lakner sokáig a hazai művészet kritika mostohagyerekének érezte magát (okkal, vagy ok nélkül?), és valóban nem nagyon értesülhettünk arról, min dolgozott az utóbbi harminc évben. Most tehát egyben kapjuk meg azt, amit eddig nélkülözni kényszerültünk. Magyarországi tevékenysége a hatvanas évek végének, hetvenes évek elejének neoavantgárdját, az Iparterv-kiállításokat rekonstruáló, feldolgozó kiállításoknak, és Brendel János 2000-ben megjelent, Lakner budapesti munkásságát feldolgozó könyvének köszönhetően elég pontosan követhető:

1950-ben iratkozik be a Képzőművészeti Főiskolára, ahol a Bernáth-osztályba kerül. Bernáth Aurél tanítványa akkoriban a Laknernál néhány évvel idősebb Csernus Tibor is, aki mestere kivételezett pártfogásának köszönhetően kijut Párizsba, és onnan egészen új festői felfogást, illetve az ott élő Hantaï Simon hatására új kifejezésmódot hoz haza. Az úgynevezett cuppantásos technika egy új, Perneczky Géza szavaival „szürnaturalista" stílus (Lakner is ebben alkot évekig) jellemző megoldása lesz majd.

további képek