"A filkó a baljában tartotta a géppisztolyt, jobb kézzel markolta a kormányt. Észrevett engem, s midőn delfinugrással a kocsik mögé vetődtem, elvigyorodott. Ugyane pillanatban le is fagyott arcáról az öröme, mert a szamuráj felpattant a furgon küszöbére, és egyetlen reccsenéssel megszabadította Uzijától, majd a stukkert a fültövéhez nyomva arra kérte, ugyan, állna már meg. A pasas dühödten a fékre taposott, ama alantas szándékkal, hogy levesse a küszöbről Vis Majort. A szamuráj azonban megtapadt az ajtón, s a várakozással ellentétben nem szállt el. A furgon éktelen csikorgással megállt. Kedvenc zsarum kiszakította az ülésből a filkót. Ledobta az aszfaltra. A pasas ráébredt repedt csuklója kínjára, és egyébként is rosszul érezte magát. Verdesett, ellenkezett. Szitkokat üvöltött. Vis Major letérdelt mellé, szempillantás alatt hátrabogozta és lelakatolta a karjait. Azután narkózist alkalmazott. A hatemeletes épület felől állig felfegyverzett egyenruhások rohantak felénk, az utca végében feltűnt a sivalgó mentőkocsi. A felmetszett hasú férfi ebben a pillanatban surrant ki a kapun, és bizonytalanul botladozva, ámde konokul elillanni készült. Elkaptam a többé-kevésbé szakszerűen kibelezett pasast, és orvoskézre adtam. Vis Major feltartott kézzel, jobb tenyerén vakító jelvényével magyarázta az egyenruhásoknak, hogy szükségtelen lőniük. Ezután felültem egy alvó BMW elejére, és folytattam az őszülést, végre zavartalanul. A szamuráj ugyanis félrevonult egy bokorba a maroktelefonjával." (részlet a könyvből)