1956 ​október 23-án és az azt követő napokban a sztálinista diktatúra látványosan összeomlott, az „ancient regime” utolsó nyíltan mutatkozó hívei, a Budapesti Pártbizottságon tartózkodó pártfunkcionáriusok, államvédelmisták, katonatisztek 30-án szembeszálltak a támadó, alig szervezett, főleg VII. és VIII. kerületi forradalmi szabadcsapatokkal. A több órás harcból nagy szerencsével (a védők segítségére küldött páncélosok tévedésből a parancs ellenkezőjét hajtották végre) az ostromlók győztesen kerültek ki. Az igazi tragédia ezután következett: a lefegyverzett védők közül többen a nekivadult tömeg brutalitásának estek áldozatául. Erről számos fénykép, film készült, amelyek a szenzációéhes sajtó „jóvoltából” bejárták az egész világot. E tanulmánykötet az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legismertebb, jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó, súlyos tragédiával járó eseményéről szól. A szovjetek novemberi intervenciója részben ennek ürügyén kezdődött, a Kádár-rendszer kezdetétől mindvégig főleg erre a történetre épült az ellenforradalom mítosza. Még a rendszerváltást is túlélte számos legenda – vagy éppenséggel újak keletkeztek – a 90-es évek első felében még meg-megújuló vita folyt a felelősségről és a kazamatákról a lapok hasábjain. Azóta viszont alig esik szó a témáról.