Az 1867-es kiegyezéstől 1896-ig, a millennium évéig jelöli ki Lyka Károly a magyar nemzeti művészet új korszakát. A század utolsó harmadában művészeti életünk kiterebélyesedett, intézményesedett, ugyanakkor sokrétűbbé, árnyalatokban gazdagabbá vált. Az idős Barabás Miklós, a táblabíró világ mestere még dolgozik, mialatt egymás után tűnik fel Madarász Viktor, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József - új s még újabb stílusok képviselői. Lyka Károly műve, amit erre a cím is utal, művészetszociológia. Adatokat bőven felsorakoztatva elemzi a művészek társadalmi helyzetét, közönséghez való viszonyukat, leírja anyagi küzdelmeiket, kibontakozási lehetőségeiket, a mecénások, a műgyűjtők tevékenységét, a műkereskedelem problémáit, a kiállításokat, a pályázatokat, a műkritikát, a művészeti oktatást - egyszóval kimerítően jellemzi a századvég művészeti életét, művészetpolitikáját.