Carl Sagan csil­la­gász volt, a Föl­dön kí­vü­li élet ku­ta­tó­ja, és épp ez a sa­já­tos hely­zet okoz­za, hogy utol­só, 1995-ös köny­vé­ben a világ je­len­sé­ge­i­re kre­ált tu­do­mány­ta­lan ál­ma­gya­rá­za­tok ellen emel szót. Vé­gig­te­kint a kü­lön­bö­ző korok hi­e­de­lem­vi­lá­gán, és arra jut, hogy dé­mon­ja­in­kat min­dig ak­tu­á­lis is­me­re­te­ink sze­rint te­remt­jük meg: amíg a Föl­det la­pos­nak kép­zel­tük, bo­szor­ká­nyok­kal vi­as­kod­tunk, ma­nap­ság, mióta a csil­la­gá­szat és az űr­ku­ta­tás ered­mé­nyei meg­je­len­tek a köz­tu­dat­ban, ufók ge­ne­rá­ci­ó­já­val ál­lunk szün­te­len küz­de­lem­ben. Az ál­lí­tó­la­gos ide­ge­nek­ről adott be­szá­mo­lók a kép­ze­lő­erő csőd­jé­ről, a sa­já­to­san em­be­ri prob­lé­mák­kal való túl­ter­helt­ség­ről ta­nús­kod­nak. Sagan érti, hogy ko­runk ki van éhez­ve va­la­mi­fé­le meg­vi­lá­go­so­dás­ra, de ir­ra­ci­o­ná­lis psze­u­dom­agya­rá­za­tok és sar­la­tán ál­hi­tek he­lyett azo­kat le­lep­le­ző tu­do­má­nyos, ugyan­ak­kor köz­ért­he­tő vá­la­szo­kat ad.