Védőborító: Pécsi Gábor

„Nagyon megváltozottnak találom, vonásai feszültek és fáradtak, tekintete elkalandozó" – így írt a kongói és csádi utazásáról hazatérő Gide-ről 1928-ban Roger Martin du Gard, a jó barát, amikor – majdnem egy esztendei távollét után újra találkozott vele. Az igazságot – a siker, az elismerés tetőfokán álló Gide életének és művészetének új korszakát, új törekvéseit, új szemléletét előidéző kongói utazás jelentőségét – valóban a zseniális írótárs veszi észre elsőnek.
Gide-et a természeti szépség, az emberi egzotikum, a primitív művészet, a néger zene vonzotta Afrikába. Ezt kereste, de nemcsak ezt találta. Kezdetben szinte csak a naplementék színorgiája, a buja növényzet smaragdzöldje, a lepkevilág gazdag változatai érdeklik, majd egyre szenvedélyesebben foglalkozik az őt körülvevő társadalommal, a feketék életkörülményeivel – egészségükkel, munkájukkal, keresetükkel. Rányílik a szeme a bennszülött lakosság szenvedéseire, kisemmizettségére, végtelen nyomorára és a fehér „civilizált" ember embertelen magatartására.