"Ferenczi Sándor a halála után eltelt több mint fél évszázad során jelentős számú követőre lelt a pszichoanalitikusok közösségében. Ferenczi, aki Freud elismert munkatársa és bensőséges barátja volt, számos olyan, széles körben vitatott elméletet alkotott meg, amelyek nagyban befolyásolták a modern pszichoanalitikai technika és gyakorlat fejlődését. Kísérletezései a pszichoanalitikus technikával felhördülést keltettek pályatársai körében, és ettől fogva komoly presztízsveszteségek érik a szakmában. Csak most, legmélyebben személyes és útkereső Naplójának kiadásával kezdhetjük felgöngyölíteni a nem ortodox elképzeléseit övező ellentmondásokat, s tudjuk leróni adósságunkat példaadó szakmai magatartása előtt. A romló egészségű Ferenczi naplóját 1932-ben, a halálát megelőző tíz hónapban vezette. Ő maga ezt utolsó lehetőségnek tekintette arra, hogy megvilágítsa pszichoanalitikus elképzeléseit, és igazolja-védelmezze magát Freuddal szemben. Önreflektív és kérdésfeltevő hangnemével a Napló nemcsak Ferenczinek a szakmai közöséggel való békülési szándékát tükrözi, hanem - ha lehet még erőteljesebben és megrendítő módon - utolsó, noha sikertelen fiúi segélykiáltását a pszichoanalízis és maga atyjaként tisztelt Sigmund Freudhoz. Ferenczi hitt abban, hogy módszere humanizáló áttörést jelent a pszichoanalízis számára. Többek között az analitikus semlegeségének klasszikus fogalmától radikálisan elrugaszkodva javasolja a "kölcsönös analízis" elméletét és gyakorlatát, hogy a kezelés holtpontjain túl lehessen lépni. A kölcsönös analízisek során Ferenczi felfedte saját érzéseit betegeinek, akik így elemezhették az analitikus megoldatlan konfliktusait. E jellegzetes tekintélyellenes-partneri viszony segítségével Ferenczi olyan légkört teremt, amelyben az analizált kellőképpen megtisztelve érzi magát ahhoz, hogy felszínre hozhassa a gyermekorában, önkényes személyek okozta érzelmi megrázkódtatásokat. A Napló, mely rövid, tömör bekezdések sorozata, rögzíti Ferenczi önkritikus megjegyzéseit a hagyományos elméletekről, köztük saját, a technikákkal kapcsolatos kísérleteiről, ugyanakkor makacs küzdelmét, hogy megszabadítsa önmagát és a pszichoanalízist a szakmai képmutatástól. A Napló segítségével - mely egyben hiteles kordokumentum is - betekintést nyerhetünk a pszichoanalitikus gyakorlat napi megpróbáltatásaiba. Tárgyalásmódja költőien ötvözi az elméleti fejtegetéseket a szenvedéssel vagy aggodalommal teli pillanatokkal, és a tehetetlenség őszinte bevallásával. A Napló lapjain egy mindeddig ismeretlen hang szólal meg, egy ember, aki örököseihez megdöbbentő nyíltsággal és valódi eredetiséggel szól, és ez a hang ma is zeng még a pszichoanalitikus gyakorlatban kialakuló kapcsolatok természetéről meg-megújuló vitákban. A Napló először 1985-ben került kiadásra francia nyelven, Judith Dupont gondozásában és Bálint Mihály - Ferenczi pályatársa és szellemi hagyatékának gondozója - bevezetőjével. Ezt követte a német és az angol publikáció. Nagy adósság törlesztését jelenti e fontos mű megjelentetése szerzője szülőhazájában és anyanyelvén."