Géza fejedelemtől Szapolyai Jánosig
Sorozat: Magyar Ház Könyvek
Tudnak-e arról, reménybeli olvasóink, hogy 2000-ben, a millennium évében a nyilvánosság kizárása és tájékoztatása nélkül ismét beton tömegsírba tették felkent királyaink összekevert földi maradványait? Elhiszik-e, hogy 1938-ban, Szent István halálának 900. éves évfordulóján, az Eucharisztikus Kongresszus évében, a Szent Király emlékét megörökítő 1938. évi XXIV. törvénycikk születésekor már megtörtént ugyanez: a magyar királyi csontokat (és a többit) újságpapírba csomagolva, egycolos faládába zsúfolták és betömörítették egy betonsilóba, ahol negyvenhat évig talaj- és csatornavízben áztak. Mindez 1938. augusztus 13-án esett meg, egy héttel az ünnep nagygyűlés megnyitása előtt, Székesfehérváron. Elhiszik-e olvasóink, hogy 2000-ben ugyanez megismétlődött, amikor fűnek-fának osztogattak pénzt méltó és kevésbé méltó millenniumi célokra, de a nemzet nagyjainak tisztességes eltemetésére valahogy nem futatta; ismét tömegsírba kerültek, ugyanott. Nem volt hazánkban egy Antigoné, aki eltemette volna a nemzet koronás főit? Dehogynem. Kiszely István és e sorok írója tíz évig kilincseltek, hogy megszerezzék a sírnyitáshoz szükséges engedélyeket. Végül Pozsgay Imre jóvoltából zöld utat kapott a munka. Ám a mindenkori hatalmat kiszolgáló, kutatói babérokra pályázó, nemzetellenes erők megakadályozták a királyi csontok modern módszerekkel történő azonosítását. Kellő szakértelem híján tizenhat évig tartották temetetlenül a csontokat, mígnem értékelhető eredmény és a közvélemény tájékoztatása nélkül ismét betették a maradványokat a föld alá. Ezzel királyaink sorsa bevégeztetett. Csontjaik végérvényesen összekuszálva várnak jobb időkre, hátha egyszer a nemzet eltemeti királyait.