Egy ​hetvenes fényes nappal otthagyja vevőkkel zsúfolt boltját, hogy egyik vásárlója lakásán lemezeket hallgasson… Ágnes, két szép gyerek anyja, jóképű és sikeres férfi felesége, olykor mintha el akarna felejtkezni arról, hogy családja van; jólesik verset olvasni, fecsegni, egzotikus ételeket enni… egy kollégájával… Mariann, a körzeti ápolónő viszont gyerekeket, férjet hazudik Viktornak, és siet haza nemlétező családjához… Miért nem érzik jól magukat a bőrükben ők, és miért kerülnek furcsa, különös helyzetekbe a hangjátékok, színdarabok szereplői? Mi az a közös vonás, amely a különböző helyszíneken mozgó, más-más korú és foglalkozású embereket összekapcsolja? Vajon elmondhatjuk-e, hogy a sikeres hegedűművésznő, a híres író, a titokzatos szervezetbe beépített férfi, a folyóparti horgász vagy az önkiszolgáló étteremben vacsorázó nyugdíjas ugyanabban a „betegségben” szenved?
Szakonyi Károly nem csalhatatlan ellenszert, legfeljebb kipróbálásra érdemes gyógymódokat kínál szereplőinek és olvasóinak. Magányra, egyedüllétre, társtalanságra.