Második, átnézett kiadás.

A négy történelmi alak a XIX. századi két vezető réteg egymással való súrlódását mutatja, egyben emberi és politikai jellegük ellentétességét. A felvidéki mágnás és a tiszántúli kálvinista gentry lelki képe jelképeződik bennük. A mágnás ideges, szeszélyes, rendszeres aprómunkára képtelen, geniális lobbanásokkal dolgozik, invencióból merít, irónikus szellemű, hajlékony, ötletes, magával ragadóan szuggesztív, férfiakat és még inkább nőket el tud bájolni. Gőgös, anélkül, hogy tudná, hogy az, a gőgje magaslatot teremt neki, amelyről széles és messze áttekintést kap a világra. Alapjában véve művész-természet és amit végez, abban sok van a műalkotásból. A tiszántúli gentry rideg és száraz jelenség, módszeresen tanulmányozza az elébe vetődő kérdéseket, amit igaznak, helyesnek felismert, természetéből hiányzik a művészi vonás, szuggesztivitásának nem a személyi varázs a forrása, hanem a rendkívüli erély, a kitűzött célokra kíméletlenül rámenő céltudatosság. Az elsőnek sajátképi területe a diplomácia, mert ehhez van meg a perspektívája és ebben érvényesülhet jobban lényének művészi fele. A másiké a belpolitika, mert lénye legmélyén mindig vidéki, vármegyei ember marad és legjobban az adminisztráció érdekli. Mind a kettő azonban a maga módján mestere a politikai taktikának."