kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Maksa Gyula - Vincze Ferenc : Képregénykultúrák, műfajok, gyakorlatok - Tendenciák a kortárs magyar képregényben és képregénykutatásban III.

  • leírás
  • további adatok
A 2017-ben útjára indított Képregénytudomány című sorozat negyedik kötetét tartja kezében az olvasó. Amint a sorozat első két könyve is egy-egy konferencia anyagát gyűjtötte egybe, úgy jelen kötet is részben a Pécsi Tudományegyetemen megalapított Képregénytudományi Kutatóközpont és a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány együttműködésének eredményeként megszervezett, 2018-ban a kolozsvári Babeº-Bolyai Tudományegyetemen megtartott konferencia válogatott írásait kínálja olvasásra. Az ott elhangzott szövegek írott változatai mellett a kötetben olyan tanulmányok is helyet kaptak, melyek kapcsolódnak a kutatóközpont munkásságához, és olyan fiatal kutatók a szerzői, akik eddigi tanulmányaik egy részét a képregény vizsgálatának szentelték.
Tanulmánygyűjteményünk a címe által feltételezett ígéret teljesítésére törekszik: változatosságot kínál mind a képregénymédia kulturális változatait, mind a vizsgált műfajokat és gyakorlatokat tekintve.
állapot:
kategória: Könyv > Képregény >
kategória: Könyv > Művészet > Képzőművészet >
kategória: Könyv > Irodalomtörténet >
kategória: Könyv > Esszé, tanulmány >
kiadó: Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2020
cikkszám / ISBN: 9786158132558
kötés: fűzve
oldalszám: 253
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár