A szerző első regénye egy észak-magyarországi romatelep világát mutatja be. Szereplői végleges kitaszítottságban, a felemelkedés reménye nélkül élő, a puszta túlélésre berendezkedett emberek. Itt nevelkedik a könyv hősnője, a félig néma roma lány. A kitörés egyetlen útja kínálkozik számára: a prostitúció. Tartalom Bódis Kriszta regényét a történet szerint olyan lány írja, aki nem néma ugyan, mégsem igen képes beszélni, talán ezért is ír torokszorítóan, bölcsen és kicsit helyesírási hibásan. Nem mindennapian érzékeny, kegyetlenül pontos tanúja ő a maga életének, a körülötte élők szavainak és tetteinek – s mint kortársunk, saját mai hazánk szegleteiből tudósít. Kicsilány korától fogva úgy rója sorait, hogy mindennapos varázsolás és túlélőfohász az, amit gyakorol – tolla nyomán sokszor még a jajszó helyén is a gyönyörűség fájdalmas mondatai virágzanak ki. Mesél a barakktelepeikről, az intézeteikről, a mindenkori parancsolókról, azokról, akik otthonról őt elcsalják, a testét gyalázzák, lelkét fosztogatják, majd utcára küldik, hogy árulja magát, és börtönbe juttatják. Mesél azokról, akik osztoznak vele a temérdek kiszolgáltatottságban és akik társai a kevéske örömben. Ám legelőször is gyerekkori családjáról mesél – mint ahogy utoljára is ide menekülnek a gondolatai, s innen menekülhetnek ki a legkevésbé. Miközben senki se szólítja a nevén – még ő maga is elrejti írás közben, hogy hívják -, csak az az egy bizonyos, hogy ő volt Sári mama legszeretettebb unokája.