Balogh Péter rajzaival.

Kele
Megsebesül egy gólya, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Hogyan veszi gondjába az ember, hogyan szokik össze a háziállatokkal, hogyan vészeli át a telet, milyen ösztönöket ráz fel benne a tavasz és a nyár – ezt mondja el vonzóan és költőien Fekete István, a természeti világ és falusi élet avatott ismerője. Nemcsak a vadon élő és ősidők óta emberhez szelídült állatok találkozásáról van szó azonban. Nemcsak a házőrző kutya, a csacsi és a ló meg tehén tárgyalja meg életének apró-cseprő gondját és baját Kelével, a sérült szárnyú és következésképpen túlzottan érzékeny, szilajul gyanakvó gólyával. Itt az ember is a természet egészének szerves részeként él falusi környezetében.

Vuk
A rókavárban szuszog nyolc rókakölyök. Kag és Iny, az apa- és anyaróka gyönyörködve nézik őket. Ott van közöttük Vuk is, ő a legéletrevalóbb, az öregapja vére van benne, aki a maga idején az első volt a rókanemzetségben. A kölykök lassan növekednek, de váratlanul szörnyű dolog történik: az ember legveszedelmesebb fajtája, a villámló fegyverrel járó vadász rátalál a rókavárra, s ez az egész család pusztulását jelenti. Csak Vuk marad életben, csodával határos módon, meg egyik húgocskája – de az rabságba kerül. Sok kemény harcot kell vívnia, sok mindent kell megtanulnia, míg végül híres vadász, a rókanemzetség dísze válik belőle.