Azon a napon, amikor Circe Berman betéved Rabo Karabekian, a félszemű örmény festő otthonába, minden megváltozik. Az asszony fenekestül forgatja fel az életét, átrendezi a házát, és bár az idős művész nemcsak a burgonyacsűrjében őrzött titkait zárta le hetvenhét lakattal, hanem az emlékeit is, ráveszi arra, hogy önéletrajzot írjon. Így kezdődik el Rabo időtlen, varázslatos utazása a sötét, megkeseredett magányból az érzelmi újjászületés, az életöröm felé. Vonnegut ragyogó színekkel festi meg az absztrakt expresszionista festő hol kudarcos, hol nevettető, hol tragikus életútját, miközben a művészi alkotóerőben rejlő humánum örök értékéről beszél. Írása hitvallás arról, hogy az erőszak, a háborúk, a kegyetlenség és gonoszság fölött csak a kreativitás, a teremtő szellem diadalmaskodhat.