Miller, Donald : Kék, mint a jazz

A szerző úgy bánik a szavakkal, akár a zenész a hangszerével. Gyönyörű, felemelő és szívet melengető szólót improvizál. Hihetetlen humorral ír az életről, barátságról, szeretetről és persze a hitről is. Saját történetét és hitkeresését meséli el, olyan stílusban, amit egyenlőre csak Adrian Plass-tól szoktunk meg. Valljuk be, hogy a keresztyén könyvek java elég sekélyes és unalmas tud lenni. Nagyon hiányzik a humor és a szerző irodalmi műveltsége. Az a legnagyobb baj például az evangelizációs könyvekkel, hogy egyrészt mind egyformák, másrészt rögtön az elején meg akarnak győzni, hogy bűnös vagyok és nekem Jézusra van szükségem! Persze, igaza van,... de ez olyan mintha kimennék egy forró, nyári napon a strandra és az első embernek beszólnék, hogy szerintem ő valójában fázik és egy vastag, meleg takaróra lenne szüksége! Ez a könyv fordítva kezdi: - azt meséli el, hogy a szerző mit érzett és mitől miben akart megváltozni. És a lényeg, hogy mindezt nagyon viccesen és élvezetesen írja le, ami egy mai fiatalnak megkapó és izgalmas. Sőt, hiteles ha valaki ennyire bátor feltárni saját önmagát az olvasó előtt. A könyv bestseller lett Amerikában, ami a szerzőt lepte meg a legjobban.